visszalépés      
fontan

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Építés:

A kilátó koncepciójának fontos része, hogy a természeti környezetbe a lehető legkevésbé avatkozzon be. A domborzat átalakítása nélkül megmarad és a kilátó idomul ahhoz. Az építési technológia is azt a célt szolgálja, hogy az építési hulladékot, az anyagszállítás szükségességét is minimalizálja.
Az építmény, egy vasbeton héjszerkezet, minden látszó felületén csontszínű, simított, szemcseminta nélküli műkőkéreggel fedve. A hajlatai úgy vannak kialakítva, hogy biztosítsák a járó felületet és egyben a leesés elleni védelmet (korlátot) is. Enyhe emelkedésével a mozgásukban korlátozottakat is kiszolgálja. A tört-fehér sima felületen durvított, csapadékos időben sem csúszós, tónusában enyhén eltérő kialakítás jelöli a járható felületeket. A „kendő” vasbeton tömbalapokon nyugszik a nyugati két sarkán és középtájt, a domb legmagasabb platóján. A hullámzó felület megformálása, az alapozási földmunka során kitermelt kőzet és talaj keverékéből készített töltésen kialakított, elbomló polimer adalékkal megszilárdított homok és mészkőőrlemény.

tervező: marosy lászló

 

Bence-hegyi Kendőkilátó
kilátó
környezet
helyszín
kilátó
art